Erre a 3 fő tényezőre figyeljen, ha először szervez céges rendezvényt

Erre a 3 fő tényezőre figyeljen, ha először szervez céges rendezvényt

Először szervez céges rendezvényt? Egy meeting, egy konferencia előtt állnak, és a főnöke Önt bízta meg a leszervezésével? De már most úgy érzi, elveszett a részletekben.

A profi rendezvényszervezők szerint elég mindössze 3 szempontra figyelni, hogy megalapozza a rendezvény sikerét.
Mi volna ez?  És rendezvényhelyszínünkön hogyan valósítjuk meg mindhármat?

 

A rendezvényszervezés néha olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá. Vagy legalábbis ezt hisszük.
Ennek bizonyítéka a tucat számra fellelhető tippek és ötletek dzsungele az Interneten.

Ismeri ezeket, nem?
Hiszen napok óta a böngészési előzmények listáját gyarapítják Önnél is.

Kétségbeesetten, netán kicsit idegesen próbál valami használható infót szerezni, ami alapján elindulhat a feladatot sikeresen megoldani. 
Amit nem elég, hogy a rengeteg teendő mellett Önre bíztak, de még azt is a lelkére kötötték, hogy „nagyot szóljon” a végeredmény.

Feladták a leckét.

De merre induljon, és milyen tényezőket vegyen figyelembe?
A valóban profi és számos referenciával rendelkező rendezvényszervező cégek szerint három fő tényezőt célszerű figyelembe venni a szervezésnél ahhoz, hogy sikeres legyen a rendezvény. 

Mi mindháromban helytállunk.

 

Nem mindegy a rendezvényhelyszín

Különbség van egy „valamilyen rendezvény” helyszíne és egy emlékezetes rendezvény helyszíne között.

Mert egy tökéletes helyszín emlékezetessé teszi a programot, és így annak szervezőjét is.

E helyszín lehet az átlagos, megszokott és mindenki által keresett alapvető elvárásoknak eleget tevő hely. Ahol az élményfürdő, a spa, vagy a wellness sem hiányozhat.

De lehet a megszokottól teljesen eltérő, a természetkedvelők vagy adrenalinfüggők választása is.

A legjobb, ha mindezt a helyszín egyszerre nyújtja a résztvevőknek.

 

Mi olyan rendezvényhelyszínt biztosítunk, ami nem egyoldalú pihenéssel várja az ideérkező csapatot.  Olyan programlehetőségeket kínálunk, ami különböző érdeklődési körrel rendelkezők igényeit is kielégíti.

Élményekkel teli feltöltődést garantálunk. A természetkedvelők, a sportrajongók, a mozogni szeretők, és wellnessrajongók is megtalálják az ideális programot: ez lehet quadozás, egy kalandpark izgalmai, sárkányhajózás vagy egy közös biciklitúra.

A rendezvény „hivatalosabb” részét pedig 150 fős körpanorámás konferenciatermünk biztosítja, minden szükséges technikai felszereléssel. Hiszen a lazulás mellett a rendezvény tartalmi része sem hanyagolandó.

 

A környezet, a kikapcsolódási lehetőségek és a körülmények azonban méltón adják meg a rendezvény alaphangulatát. Parkolóhelyet pedig ingyenesen biztosítunk vendégeinknek.

Ingyenes WiFi, állatbarát szálláshely, bográcsozási és grillezési lehetőség, ingyenes szauna-, és konditerem-használat, sportpálya, tenisz és lovaglási lehetőség. Néhány jellemző, mely nálunk evidens, ha az igényeknek eleget tevő rendezvényről van szó.

 

Az előadás alatt a konferenciateremből a kilátás nem egy szokványos panoráma

A dombokkal körbevett táj miatt a bezártság érzete még a teremben sem érzékelhető. 87 lépcsőzetes elrendezéssel kialakított teraszos házaink különösen éjszaka kelnek „életre”.

Mi biztosítjuk mindazt, ami sok rendezvényhelyszínnél hiányzik: a közvetlen természetközelséget, mely stresszoldó hatással bír.

A természetközelség javítja a problémamegoldó képességet. Tudományos kutatások által bizonyított - nélkülözhetetlen a stressz oldásában és a hatékonyság növelésében.

Önök milyen programokat szeretnének látni a programmenetben? Mi teljesítjük azokat, még ha egészen különbözőek is.

 

Nem mindegy a résztvevők összetétele

Nem mindegy, hogy üzleti partnereinek vagy a munkatársainak szervezi a rendezvényt. Netán családtagok is részt vesznek-e rajta, hiszen számos családos alkalmazottat foglalkoztatnak Önök is.

Olyan programokra van szükségük, ahol a sokféle kikapcsolódás és lehetőség közül mindenki választhat magának. Felnőttek, gyerekek egyaránt.

A kalandvágyó munkatársak végre kipróbálhatják magukat néhány igazán izgalmas programban. De akik lazulásra vágynak, azoknak sem kell lemondani a vágyukról.

És persze olyan szállásformát és teret kínál a helyszín, ahol mindenki kényelmesen elfér.

 

Mi nem korlátozott pihenési formát nyújtunk Önöknek, hanem teljes körű és maximálisan pihentető kikapcsolódást és pihenést.

Üdülőparkunkban a 102 apartman (ebből 20 luxusapartman) az otthon kényelmét és a megszokott környezetet nyújtja 90 m2 illetve 118 m2 alapterületen.

Itt nincsenek szűk szobák vékony falakkal, csak hatalmas élettér. Nálunk természetközelség, csend és tágas élettér fogadja távol a nagyváros zajától. Milyen élmények és konkrétumok várják Önt és csapatát rendezvényhelyszínünkön?

 

Maximális-e a catering-szolgáltatás, avagy sem?

Mit is jelent ez pontosan? Legyen étel és ital - gondolja Ön.

Azonban egy rendezvényhelyszínnek ennél többet kell nyújtania.

Mindamellett, hogy válogatott minőségű italkínálatunkat a wellness mellett is felszolgáljuk, és ha megérzi konyhánk illatát, biztosan szívesen elveszik majd a kulináris kalandokban; mi ennél többet nyújtunk.

 

Számos olyan szolgáltatással tesszük kényelmesebbé az itt töltött idejüket, amivel biztosítjuk, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt.

A központi épületben található éttermünk a magyaros, mediterrán és holland ételkülönlegességekkel is előrukkol. Ételérzékenyekre, vegetáriánusokra és a gyermekekre is tekintettel vagyunk.

Barátságos és segítőkész személyzettel rendelkezünk, akik ha szükséges, leszervezik Önöknek a környékbeli programokat.

Az apartmanokban a hatalmas gardrób, a mosogatógép és az óriási plazma; valamint az üdülőpark területén található mosoda evidens. Ahogy a gyermekek részére kialakított játszótér, vagy az alapfelszereltség is: etetőszékek, kiságy, pancsoló stb.

 

De ez a hely más, mint a többi rendezvényhelyszín; mit fognak szólni az ötletéhez?

Úgy érzi, valahogy a „megszokottól eltérő” szálláslehetőséggel nem szívesen rukkolna elő ötletként? Inkább egy szokványosabb szállodát keresne?

A cégek többsége ritkán meri bevállalni a szokatlan, hagyományostól eltérő rendezvényhelyszíneket, csapatépítő tréningeket vagy konferenciákat.

 

Pedig ez esetben a legnagyobb előnyről mondanak le: az igazi és tökéletes kikapcsolódásról, mely kiszakítja őket a hétköznapi mókuskerékből. Ez a helyszín más, mint a többi.

Való igaz. Éppen ezért nyújtja a tökéletes megoldást számos igényükre.

Ne elégedjen meg egy egyszerű helyszínnel, válassza a legideálisabb megoldást. Kérjen ajánlatot még ma!